Talán, azzal kezdeném, hogy nem vagyok művész, vagy zenész, sem előadó, csak hétköznapi polgár, de úgy gondolom "mi" többen vagyunk országunkban és talán kicsit más megközelítésben látjuk ezt az "Óriási kultúrális" eseményt.

Ebben a blog-ban, nem a Megasztár pozitív hatásait szeretném megvílágítani, mert erről rengeteget hallunk, olvasunk, néha a "csapból is ez folyik", persze ezzel semmi gondom, természetesen szükség van az ilyen versengős rendezvényekre, ami sok embert szórakoztat.

Inkább most, rövid blogomban, gondolataimat szeretném megosztani arról, hogy ha nem vakit el minket a ragyogás és mélyebben elgondolkodunk, láthatjuk hogy, mint minden gyógyhatású tablettának, a megasztár-nak is vannak mellékhatási. Mondhatnánk úgy is, "minden jóban, van valami rossz is" :)

- Első gondolat
  Láttam a válogatás néhány részletét és megdöbbentem egyes próbálkozók reakcióján. Elgondolkodtan annak a lánynak a sorsán, aki sírva jött ki a teremből, miután elutasították és láttam jó néhány jelentkezőt még, aki szintén megbukott, de rményteljesen jelentette ki, "minden évben itt leszek és megpróbálom újra".
Itt nem arra szeretnék kitérni, hogy egyes embereknek annyira nincs önkritikája, és annyira "botfüle" van, hogy képes kiállni a zsüri elé, a tv elé és egy ország előtt leégetni magát katasztrófális hangjával, hanem arra, hogy mi fog történni az elkövetkezendő egy évben, amig el nem jön a következő próbálkozás ideje.
Nos; az a versenyző, akinek olyan a hangja és zenei érzéke, hogy borsódzik az ember háta, ha meghallja, úgy fogja megélni a következő évet, hogy folyamatosan reménykedni fog abban, hogy bármikor is be fog jutni a döntöbe.
A Megasztár egyik negatív hatása, hogy a fiatalok egy álomképet kergetnek, látják a ragyogást, ők is hírnevet szeretnének, olyanok akarnak lenni, mint Rúzsa Magdi, példaképet látnak a nyertesekben, mindenképpen be akarnak jutni, és teljesen megfeledkeznek róla, hogy semmi hangjuk sincs és reménnyekkel telnek napjaik, éveik, hogy "Talán, majd jövőre". Gyakorolnak, elhanyagolják a hétköznapi tevékenységüket és a tanulást, mert ha megkérdeznénk tőlük "Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?", a válasz az lenne " Megasztár". Nincs célkitűzésük, nem érdekli már őket az a szakterület, amit tanulni kezdtek, mert unalmasnak látják, ÖK MEGASZTÁROK AKARNAK LENNI.
Trendit csinált a Megasztár, reményekkel tölti meg az embereket, elérhetetlen lehetőséget kínál a reklámjaival (takarítóból is lehet megasztár), majd tízezer jelentkezőből 200-at kiválaszt, a többi 9800 pedig reménykedni fog és nincs aki megmondja nekik: "Felejtsd már el, mert semmi hangod"

 - Második gondolat
  Miközben hallgattam a jelentkezők előadásit egy érdekes gondolat fogalmazódott meg bennem. Tízezer meghallgatott jelentkezőből, 9800 katasztrófális zenei érzékkel és hanggal jelentkezett megasztárnak, és ami engem nagyon elszomorított, hogy ezek az emberek komolyan is gondolták, hogy van hangjuk és amit előadnak az értékelhető.
Akkor, kérdem én, a statisztika szerint Tizmillió emberből, 980ezer embernek nincs hallása és botfüle van ??? és ha azt gondolják, hogy az ő hangjuk tényleg jó és bekerülhetnek a megasztárba, akkor milyen zenéket szoktak hallgatni, mi az ami tetszik nekik? Olyan mint az ő hangjuk, hiszen azt találták szépnek és úgy gondolták, hogy egy megmérettetésen is megállja a helyét.
És, most már kezdem érteni, miért rajonganak hisztérikusan, egyes "neves" zenészért, előadóért, vagy énekesért :)) Hát, mert "botfülü" zenéje a botfülüeknek tetszik és ők vannak többségben.